Fordulat: a Magyar Péteréknek is dolgozó Hann Endre alkotmánybírósági pert indított Kálomista Gáborék ellen

Az Elk*rtuk című film producere szerint a közvélemény-kutatónak el kellene döntenie, hogy „melyik lovon ül”.

Az Origo megtudta, Brad Pitt nem csupán fotózik Angelina Jolie készülő filmjének forgatásán, hanem statisztaszerepet kapott Kiskunlacházán.
Angelina Jolie Esztergomban vette fel készülő bosnyák filmjének legújabb jeleneteit, Brad Pitt pedig egy második stábbal Kiskunlacházán forgatott. Pitt nem csupán fotózik és kísérgeti gyermekei anyját, hanem statisztaként is felbukkan az egyik jelenetben.
A színész koszosra sminkelt arccal menekül a díszletként szolgáló konténerek között, az egyik ablakból azonban lelövik, és végül holtan terül el a csatamezőn – számolt be az Origo informátora, aki elmondta: Pitt nagyon szimpatikus és rengeteget dohányzik. Jolie november 17-én kezdi meg a forgatást Boszniában, ahol öt napot fognak eltölteni a stábbal. Pitt Magyarországon marad a gyerekekkel.